Versenyek - Díjugratás

Az első díjugrató versenyekre a XIX. század második felében Londonban, Dublinban (Royal Dublin Society Show, ez a verseny ma is világhírű), Párizsban és Bécsben került sor. Ebben az időben kizárólag a lovas stílusát értékelték a versenyeken, de a szabályok úgy alakultak, hogy egyre hangsúlyosabbá vált az ugróképesség is.
Amikor 1912-ben olimpiai versenyszám lett a díjugratás, a szabályok még meglehetősen bonyolultak voltak, de a FEI 1921-es megalakulásával megtörtént a szabályok egységesítése, és megkezdődött a modern díjugrató versenyforma kialakulása.
A díjugratás volt az első a lovassportok közül, ami a televíziós közvetítéseknek és a szponzori szerződéseknek köszönhetően profi sportággá alakult. A sportágnak nagy lökést adott a világkupa 1979-es bevezetése, amivel a díjugrató versenyek egész évben folytathatóak lettek, és a korábban hagyományosan csak szabadtéren folytatott versenyek télre bekerültek a sportcsarnokba, és eljutottak a világ legnagyobb városaiba.
A díjugratás lényegében nem más, mint egy rögzített akadályokból álló, meghatározott területen lévő pálya lelovaglása. Ahogy a versenyek szintje nő, és az akadályok egyre magasabbak lesznek, a sport egyre inkább a kiképzésről, a ló és a lovas közötti kapcsolatról szól, valamint arról, hogy a lovas mennyire képes a lehető legjobb vonalon végigvezetni a lovat, és hogy milyen a ló ugróképessége.
A versenyen az a lényeg, hogy az akadályok sértetlenek maradjanak. Kezdő szinten rövid, viszonylag egyesen vonalvezetésű pályán kell folyamatosan, jó ütemben és egyensúlyban végiglovagolni.
Ahogy fokozatosan nehezednek a pályák, tesztelés alá kerül a ló képzettsége, és az a képessége, mennyire tudja rövidíteni, illetve nyújtani a vágtaugrásait az akadályok között és a kombinációkban, az akadályok pedig egyre nehezebbé válnak.
Minden akadályverésért 4 hibapont jár, az ellenszegülés, a pályatévesztés, a lóról esés és az alapidő túllépése szintén hibapontokat jelent.
A klasszikus számokban minden résztvevő, aki hibátlan alappályát teljesít, összevetésben vesz részt, ahol a gyorsaság is számít. Végül az a ló-lovas páros nyer, akik a legkevesebb hibát követik el és a leggyorsabb teljesítményt nyújtják

A jó ugróló és lovasa: Az ugróló atletikus, megfelelő lovagoltsággal rendelkezik, fontos a jó mozgás, de a teljesítmény a fő. A lovasnak jó szemmel kell rendelkeznie és megfelelő tudással. Jó távolságból kell elugratnia lovát, hogy az optimális ívet írja le a ló. A lovasnak kitűnő ütemérzékkel kell rendelkeznie és fontos, hogy tervszerűen lovagolja a pályát.

     email:
     hodiek@freemail.hu